Úgy is el lehet válni, hogy még szereted a másikat, csak nem tudsz vele élni.

Hazajöttem azzal az eltökéltséggel, hogy kiirtalak magamból. Nem sikerült.

S.S.-nek a XXI. századról

"Magyarnak lenni: tudod, mit jelent?
Magasba vágyva, tengni egyre - lent;
Mosolyogva, mint a méla őszi táj,
Nem panaszolni senkinek, mi fáj. "

Sajó Sándor

Magyarnak lenni: tudod, mit jelent?
Túlélni azt amit nem lehet,
miközben a nemzet ténfereg.
Csodálni egy hatalmas hegyet,
de szeretni csak az Alföldet lehet.
Nagyokat álmodni, reggel pálinkázni,
nagyapáddal a kertben fogócskázni.
Tisztelni a múltadat,
nem értve mégsem, hogy miért
mindig csak a bújukat 
ülik meg itt az emberek.
Napról-napra élni,
de soha nem félni a holnaptól.
Végigmenni az utcán úgy, 
hogy a szemeddel másét nem leled.
De ha hirtelen rád néz egy kisgyerek
meglátni benne a jövőt, a hitet, az erőt
ami még benned is csörgedez.
Tisztelni a hétköznapi hősöket,
és elhinni, hogy a világ más lehet.
De reménykedni, hogy aki változtat, nem te
hanem mindig valaki más legyen.
Csalódottan nézni
ahogy minden elveszett,
mégis várni a hajnali felleget.
Kezet nyújtani annak, aki elesett
és nem gondolkodni azon,
hogy mi az amit cserébe elvehetsz.
S ha valaki mégsem érti
milyen az: Magyarnak lenni
Te mindig tudd, hogy mit jelent!

' és félek a hazug világtól

meg a lassú haláltól,

a hibáktól amiket mindenki lát bennem csak én nem..

Szerettem őt és valahányszor találkoztam vele, akár évtizedek távlatában is de mindig megtalált az a sürgető, hirtelen rám telepedő érzés, hogy kell nekem..

egylevegővétel

(Kis előtörténet! Irodalom órán csináltunk egy afféle 'lélekgyakorlatot', hogy folyamatosan gondolkodás nélkül egybe folyva kellett leírnunk az érzéseinket. Na, én ezeket kusza gondolatokat próbáltam meg magam számára is érthetőre átírni ezért sincs benne sehol megszakítás. 
Az eredeti:
üres vagyok és nem tudok mit írni mert félek hogy mi lesz ha lesz egy kis élet az életemben amit nem tudok irányítani és vége lesz a nyugodt korszaknak mert nem irányítok és elvesztem a nyugodt perceket amik csak úgy jönnek és betakarnak ápolnak meg szeretnek és nem hiszem hogy tudnék újra írni amíg együtt vagyok vele akivel nem lehetnék mert félek és egyedül vagyok.)
Üres vagyok, és nem merek semmit sem tenni, mert félek, hogy mi lesz, ha lesz egy kis élet az életemben amit nem tudok irányítani és vége lesz a nyugodt perceknek amik csak jönnek és betakarnak ha kell, meg szeretnek amit én viszont nem hiszem, hogy tudnék újra, amíg vele vagyok - azzal akivel nem lehetnék - mert félek és csak magam vagyok, egyedül.

nap nap után.

Vasárnap.

S hangod untalan cseng a fülemben

mióta kimondtad, hogy kellenék.

Csend van.

És én érzem lélegzeted hevét,

mialatt hideg ajkad a vállamhoz ér.

Csókok zaja,

s érintések nyoma testemen.

S csak veled érzem Kedvesem, veled, hogy élek!

de már nem soká, hisz elmúlik a holnap is,

mint a tegnap és ma és a holnapután.

Kettősségek..
Egyszerre tölt el melegséggel
és szorongatja a szívem, mint egy kitörni kívánó pánikroham.
Egyszerre tart a karjaiban és taszít el.
Egyszerre szeret és egyszerre hagy el.
Egyszerre borulok iránta lángba és egyszerre átkozom el.
Lassan pedig rádöbbenek, hogy minden próbálkozásom,
minden tiltakozó gondolatom és logikus magyarázatom ellenére szeretem.
Szeretem a mosolyát, a szeme ravasz csillogását,
meg az apró ráncokat a szeme alatt amikor nevetni kezd.
Azt a barna anyajegyet az arcán, meg a tekintetet amikor néha
kérdőn vagy kíváncsian rám néz.
Szeretem az ajka ízét a számban érezni és ha hozzábújhatok csendben.
Vagy csak hallgatni rosszallón ahogy a káromra viccelődik
majd lágyan végig simít az arcomon lévő szeplőtengeren.
Mindezek ellenére temérdek érvet sorolhatnék fel ellene.
A hülye hangja, hogy mindig mindenben ő akar lenni az első.
A folytonos szereplésvágya vagy a szimpla vágya más lányok iránt.
De be kell hogy valljam, ezek ellenére és ezekkel együtt is
vagy legfőképpen ezek miatt vagyok belé olyan menthetetlenül szerelmes.

Elvesztegetni egy pillanatot...

Egyetlen pillanat:

Egy pillantás.

Sóvárgó barna szemek.

Egy elharapott szó: szeretlek.

Fenyő, meg cigaretta illat.

Néhány kósza hajszál a homlokán.

A lábaim remegnek.

A lélegzetem heves lett.

- Azt mondta szeretlek? -

S a pillanat elmúlt.

mindennek a végén.
veled vagyok ott,
te meg itt sem akarsz.

Az én szerelmem nem tudott meghalni. De élni sem.

Én nem merem elmondani, amit érzek. Félek súlyától, erejétől, és félek attól is, hogy az, akinek szánnám, akivel szívesen megosztanám, megrémülne tőle.

Bizonyos napokon az ember őszintén el tudja hitetni magával, hogy állati ronda.

A busz amin ültem egyre távolabb vitt a férfitól, akit annyi ideje szerettem. Azt hittem, ha egyszerűen felszállok, ülök és nem gondolok semmire, egyszerre elmúlik minden amit valaha éreztem. Nos, tévedtem. Az ablaküvegen át bámultam, ahogy minden egyre távolabb kerül tőlem. Minden, kivéve az érzéseimet.

Az ember néha csak azt látja meg, amit látni akar, nem pedig azt, ami a szeme előtt van. Néha pedig egyáltalán nem lát tisztán.

Nincs a világon rosszabb, mint várni, meg szaladni valaki után.

Piszok egy helyzet volt. Feltártam az érzéseimet, és nem vettem észre, hogy teljesen magamra maradtam velük.

Az ember azt hiszi, hogy nagyon okosan elrendezte a sorsot. De a sorsot nem lehet elrendezni. Egyszerre csak jön valami, hirtelen, egy nap, amikor nem is várod, és fölborul minden. Vége. Vége. A sorsot nem lehet elrendezni. A sors rendezi el az embert!

Az érzelmek csak megnehezítik az életet. Könnyebb nélkülük..

" Ha nem félnénk az érzelmektől talán nekünk is lenne esélyünk... "