Kettősségek..
Egyszerre tölt el melegséggel
és szorongatja a szívem, mint egy kitörni kívánó pánikroham.
Egyszerre tart a karjaiban és taszít el.
Egyszerre szeret és egyszerre hagy el.
Egyszerre borulok iránta lángba és egyszerre átkozom el.
Lassan pedig rádöbbenek, hogy minden próbálkozásom,
minden tiltakozó gondolatom és logikus magyarázatom ellenére szeretem.
Szeretem a mosolyát, a szeme ravasz csillogását,
meg az apró ráncokat a szeme alatt amikor nevetni kezd.
Azt a barna anyajegyet az arcán, meg a tekintetet amikor néha
kérdőn vagy kíváncsian rám néz.
Szeretem az ajka ízét a számban érezni és ha hozzábújhatok csendben.
Vagy csak hallgatni rosszallón ahogy a káromra viccelődik
majd lágyan végig simít az arcomon lévő szeplőtengeren.
Mindezek ellenére temérdek érvet sorolhatnék fel ellene.
A hülye hangja, hogy mindig mindenben ő akar lenni az első.
A folytonos szereplésvágya vagy a szimpla vágya más lányok iránt.
De be kell hogy valljam, ezek ellenére és ezekkel együtt is
vagy legfőképpen ezek miatt vagyok belé olyan menthetetlenül szerelmes.

Az élet rövid. Mosolyogj amíg vannak fogaid!

Nem tudom körül írni mi ez az érzés csak annyit tudok, hogy ha ránézek, bármilyen boldogtalan is vagyok, egyszerűen a szám mosolyra gördül akarva, akaratlanul.

A mai nap más lesz. Másnak kell lennie. Mosolyogni fogok és mindez hihető
lesz. A mosolyom ezt fogja sugallni 'Jól vagyok. Köszönöm. Sokkal
jobban.Újra fogom kezdeni. Valaki új leszek. Ez az egyetlen mód, hogy
túllegyek rajta."

omg. :)

- Meséltem, hogy mikor tudtam, hogy elveszlek?

- Mikor először láttál a kifutón?
- Nem. Akkor, amikor abban a harmadik utcai étteremben voltunk.
- Hm... már emlékszem!
-Fehér vászonruhát viseltél. És rendeltél egy hatalmas adag oldalast, és olyan étvággyal ettél; könyékig szaftos voltál, húscafatok a fogad közt, a hajad csupa zsír. Mikor végeztél, mondtam, hogy milyen egy malacka vagy. Erre előkaptad a tükröd, megnézted magad és kitört belőled egy hatalmas, boldog, önfeledt, zabolátlan kacagás. Betöltötte a
helyiséget. Én meg arra gondoltam, hogy ez az a hang, amit hallani akarok életem végéig. Ezért kértem meg a kezed; semmi köze nem volt a szépségedhez.
- Tudod én mikor döntöttem el, hogy örökre veled akarok lenni?
- Nem. Mikor?

- Úgy körülbelül fél perce.

" Vajon hogy kell feladni egy érzést? Egyszerűen csak döntsem el, hogy feladom, és eszerint viselkedjek és közben mondjak ellent a szívemnek és sodródjak tőle egyre és egyre távolabb? Akkor talán egy nap elfelejtem igéző barna szemének melegségét, kellemes hangját, édes mosolyát? Vajon eljön az idő, mikor mind eltűnik belőlem és a szívemből a fájdalom? Minden nyom nélkül, mintha soha nem is lett volna semmi. "

kifújta a levegőt, és felnevetett, azzal a nevetéssel, ahogy az emberek nevetnek, ha valami egyáltalán nem vicces, de azt kívánják bárcsak az volna.

„Semmi sem éri meg a küzdelmet, csupán a nevetés és a barátok szeretete!”

rám néz, és én úgy teszek, mintha mosolyognék...

Elképzeltem, milyen jó lenne így élni. Milyen jó lenne vidámnak, kíváncsinak, boldognak lenni. Minden pillanatot mélyen átélni, magamba inni az életet. Újra hinni az álmokban. Tudni harcolni azért, amit el akarok érni. Szeretni a férfit, aki szeret.

mosolyogjak miközben belül szétmar a fájdalom?!

de aztán újra ott állsz előttem mosolyogva és édesen. mégis bocsáss meg kérlek, de nem tudok többé várni rád..

Holnaptól leszek szomorú, holnaptól. De ma örülni fogok: mire jó
szomorúnak lenni, mire jó? Miért fúj a gonosz szél? Miért kell
keseregnem ma a holnap miatt? Talán a holnap jó, talán a holnap
világos. Talán holnap még sütni fog a nap. És nem lesz okom a
szomorúságra. Holnaptól leszek szomorú, holnaptól. De ma, ma örülni
fogok; és minden keserű napnak azt fogom mondani: Holnaptól leszek
szomorú. Ma nem.

Need to stop this pain inside my head, cause it's laughing at me.

~ Meg kell állítanom ezt a fájdalmat a fejemben, mert nevet rajtam.

" Kiírlak magamból, meggyógyulok...Állok melletted, ahogyan máskor más mellett nem, és annyira szeretnélek szeretni, nem is tudod, nem is tudom, érzem, érzem. Most úgy teszel, mintha, azután mégsem, és én nem nézek rád, közömbös leszek, mostantól az akarok lenni és nem akarok a szádhoz érni, mint régen, mint tegnap. Mint egy perce még. Megérint, hogy itt vagy és úgy teszek, mintha másvalaki volnál és én se én, hanem az a másik lennék, aki nincs itt, akit nem érdekelsz. Már nem akarom megsimogatni a fejed, megnyugtatón és forrón és kinevethetően és banálisan. Nem akarom a szemedet nézni, amíg könnybe lábadok, nem akarlak megcsókolni és nem akarom, hogy megcsókolj. De mosolygok is rád, és nem kerüllek el, szóba elegyedünk, beszéljük ostobán a semmit. Hétköznapi leszek veled. Nem vagyunk ünnep többé, kár, hogy egyetlen percre se voltunk. Nehéz a szívem, de majd ha akarom, nem fáj. Nevetek magamon, új-kamaszként: mindegy, ugye mindegy. Gondolsz-e bármire, ha látsz, ha látlak, mit gondolsz? Jó így? Így jó most? Már nem akarlak meghódítani, álmomban látott kép vagy, és én nem kereslek ébren, majd ha tudlak, nem kereslek. Nem kívánlak és nem akarok a testedhez érni, mohó markolással és cirógatással. Tévedés, hogy megszerettelek, nem megszerezni, nem birtokolni akarlak, nem, nem, inkább a semmi. A halálos közömbösség. A csend, mint sikoly. Így akartad, akarjuk akkor így. Meggyógyulok. Kiírlak. Magamból. Csak rám ne nézz. "

Azt akarom, hogy az arcomba essen az eső, s hogy rámosolyoghassak minden férfira, aki tetszik, és el akarom fogadni az összes kávét, amire meghívnak. Meg kell csókolnom az anyámat, meg kell mondanom neki, hogy szeretem, ki akarom sírni magam az ölében, hogy végre ne szégyelljem kimutatni az érzelmeimet, amelyek mindig is léteztek, bár magamnak sem mertem bevallani..

I will laugh, love, and live.
' nevetni fogok, szeretni, és élni.

"And I'm so happy when I see, that you are smiling back at me"
~És annyira boldog vagyok, amikor látom, hogy visszamosolyogsz rám...

Laugh for me, I'll cry.
~ Nevess helyettem, én meg majd sírok.

tisztában vagy az erővel, amit rám gyakorolsz?
te vagy az egyetlen, aki meg tud nevettetni. :)