Remélem, hogy találsz valakit, aki nélkül nem tudsz élni. Tényleg nagyon remélem. És azt is, hogy soha nem kell megtudnod, milyen az, amikor mégis meg kell próbálnod e nélkül a személy nélkül élni.

Elhatároztam, hogy még egyszer, utoljára jól megnézem majd életem legnagyobb szerelmét, hogy mindenre, a hegre a homlokán, a görbe kisujjára, de még a szeme alatti apró ráncokra is emlékezni tudjak, amikor (...) előhívom elmémből a legtitkosabb és a legszebb pillanatokat.

Úgy is el lehet válni, hogy még szereted a másikat, csak nem tudsz vele élni.

Miután először odaadtad a szíved, sosem kapod vissza. 

Az életed további részében csak úgy teszel, mintha még mindig lenne szíved.

Reggelig maradnék, mert rendes akarnék lenni és a számodat is elkérném, de aztán a kocsiban első dolgom lenne kidobni az ablakon és két hétig keresnéd magadban a hibát, ami nem lenne jó, mert a hiba az bennem van.

Hazajöttem azzal az eltökéltséggel, hogy kiirtalak magamból. Nem sikerült.

Senki nem tudja magát egy szerelmes férfi helyébe képzelni, az leírhatatlan, elmondhatatlan, rettenetesen fáj, ugyanakkor mámorító is, nem vagy már önmagad.

Lehet, hogy túl erősen öleltem. De muszáj volt. Mert senkinek sem akartam odaadni.

S.S.-nek a XXI. századról

"Magyarnak lenni: tudod, mit jelent?
Magasba vágyva, tengni egyre - lent;
Mosolyogva, mint a méla őszi táj,
Nem panaszolni senkinek, mi fáj. "

Sajó Sándor

Magyarnak lenni: tudod, mit jelent?
Túlélni azt amit nem lehet,
miközben a nemzet ténfereg.
Csodálni egy hatalmas hegyet,
de szeretni csak az Alföldet lehet.
Nagyokat álmodni, reggel pálinkázni,
nagyapáddal a kertben fogócskázni.
Tisztelni a múltadat,
nem értve mégsem, hogy miért
mindig csak a bújukat 
ülik meg itt az emberek.
Napról-napra élni,
de soha nem félni a holnaptól.
Végigmenni az utcán úgy, 
hogy a szemeddel másét nem leled.
De ha hirtelen rád néz egy kisgyerek
meglátni benne a jövőt, a hitet, az erőt
ami még benned is csörgedez.
Tisztelni a hétköznapi hősöket,
és elhinni, hogy a világ más lehet.
De reménykedni, hogy aki változtat, nem te
hanem mindig valaki más legyen.
Csalódottan nézni
ahogy minden elveszett,
mégis várni a hajnali felleget.
Kezet nyújtani annak, aki elesett
és nem gondolkodni azon,
hogy mi az amit cserébe elvehetsz.
S ha valaki mégsem érti
milyen az: Magyarnak lenni
Te mindig tudd, hogy mit jelent!

' és félek a hazug világtól

meg a lassú haláltól,

a hibáktól amiket mindenki lát bennem csak én nem..

Szerettem őt és valahányszor találkoztam vele, akár évtizedek távlatában is de mindig megtalált az a sürgető, hirtelen rám telepedő érzés, hogy kell nekem..

egylevegővétel

(Kis előtörténet! Irodalom órán csináltunk egy afféle 'lélekgyakorlatot', hogy folyamatosan gondolkodás nélkül egybe folyva kellett leírnunk az érzéseinket. Na, én ezeket kusza gondolatokat próbáltam meg magam számára is érthetőre átírni ezért sincs benne sehol megszakítás. 
Az eredeti:
üres vagyok és nem tudok mit írni mert félek hogy mi lesz ha lesz egy kis élet az életemben amit nem tudok irányítani és vége lesz a nyugodt korszaknak mert nem irányítok és elvesztem a nyugodt perceket amik csak úgy jönnek és betakarnak ápolnak meg szeretnek és nem hiszem hogy tudnék újra írni amíg együtt vagyok vele akivel nem lehetnék mert félek és egyedül vagyok.)
Üres vagyok, és nem merek semmit sem tenni, mert félek, hogy mi lesz, ha lesz egy kis élet az életemben amit nem tudok irányítani és vége lesz a nyugodt perceknek amik csak jönnek és betakarnak ha kell, meg szeretnek amit én viszont nem hiszem, hogy tudnék újra, amíg vele vagyok - azzal akivel nem lehetnék - mert félek és csak magam vagyok, egyedül.

Az illatával vegyített pokróc alól bámulom, ahogy egyre csak beszél, áhítattal és reményekkel telve az előtte álló életről. Még hallom a hangját, de már nem figyelek rá csak valami ismerős derengés ötlik fel a fejemben, mintha már láttam volna ezt a szempárt ilyen vad közelségből. Kisvártatva bebújik mögém az ágyba. Egészen óvatosan átkarol, én pedig beleremegek a hűvös érintésbe. Nem a bőre a bőrömön vagy a félelem amit nyilvánvalóan éreztem, hanem a felismerés, hogy van valaki aki csupán egyetlen érintéssel képes megolvasztani a szívemet. Így fekszünk és arcát a hajamba fúrva hallgatom a szúrós lélegzetvételét centikre a fülem mellől. Ha van az életünkben egyetlen pillanat, egy szemvillanásnyi másodperc ami azután beleivódik létezésünk minden egyes mondatába és lélegzetvételébe és ami által örökre elveszítjük az irányítást magunk fölött hát számomra ez volt az..

nap nap után.

Vasárnap.

S hangod untalan cseng a fülemben

mióta kimondtad, hogy kellenék.

Csend van.

És én érzem lélegzeted hevét,

mialatt hideg ajkad a vállamhoz ér.

Csókok zaja,

s érintések nyoma testemen.

S csak veled érzem Kedvesem, veled, hogy élek!

de már nem soká, hisz elmúlik a holnap is,

mint a tegnap és ma és a holnapután.

Kettősségek..
Egyszerre tölt el melegséggel
és szorongatja a szívem, mint egy kitörni kívánó pánikroham.
Egyszerre tart a karjaiban és taszít el.
Egyszerre szeret és egyszerre hagy el.
Egyszerre borulok iránta lángba és egyszerre átkozom el.
Lassan pedig rádöbbenek, hogy minden próbálkozásom,
minden tiltakozó gondolatom és logikus magyarázatom ellenére szeretem.
Szeretem a mosolyát, a szeme ravasz csillogását,
meg az apró ráncokat a szeme alatt amikor nevetni kezd.
Azt a barna anyajegyet az arcán, meg a tekintetet amikor néha
kérdőn vagy kíváncsian rám néz.
Szeretem az ajka ízét a számban érezni és ha hozzábújhatok csendben.
Vagy csak hallgatni rosszallón ahogy a káromra viccelődik
majd lágyan végig simít az arcomon lévő szeplőtengeren.
Mindezek ellenére temérdek érvet sorolhatnék fel ellene.
A hülye hangja, hogy mindig mindenben ő akar lenni az első.
A folytonos szereplésvágya vagy a szimpla vágya más lányok iránt.
De be kell hogy valljam, ezek ellenére és ezekkel együtt is
vagy legfőképpen ezek miatt vagyok belé olyan menthetetlenül szerelmes.

Elvesztegetni egy pillanatot...

Egyetlen pillanat:

Egy pillantás.

Sóvárgó barna szemek.

Egy elharapott szó: szeretlek.

Fenyő, meg cigaretta illat.

Néhány kósza hajszál a homlokán.

A lábaim remegnek.

A lélegzetem heves lett.

- Azt mondta szeretlek? -

S a pillanat elmúlt.

Lélegzetvisszafojtva várok, ő pedig megcsókol durván, vágyakozva, foglyul ejtve a testével. Az ajka az enyémen, s ahogy a levegő kiszorul a tüdőmből az agyam kikapcsol, a szemem lehunyva, a szívem pedig nyitva. Közelebb húz és elönt az érzés, hogy egyek vagyunk, csak az enyém. De kinyílik a szeme és már látom, hogy tévedtem. Egy ismeretlen közönyével rámosolygok, pont ahogy ő mindig rám. Már megszoktam és tudom,hogy jobb így érzelmek nélkül, mint sírva, könyörögve, hogy maradjon még egy csókra meg még egyre, esdekelve, hogy szeressen még egy percre. Ő nyugodt, az imént történtek ellenére is. Nagyot sóhajtok s rögtön meg is bánom de ő észre sem veszi. Ő nincs úgy a hatásom alatt, mint ahogy én az övé alatt. Elindul a konyhába, hogy kávét főzzön.
- Kérsz te is? - kérdezi szenvtelen hangon miközben rágyújt egy cigire. Fejem rázom, ő tovább megy. Ott maradok egyedül, illetve mégsem. Ezer gondolattal a fejemben már nem kell tettetnem, hogy nem fontos, hogy nekem is oly keveset jelent ez a kapcsolat, mint neki. Elterülök az ágyon a szemem nyitva és a plafont bámulom. Csend van, csak a lélegzetem hallani, meg valami zajt kintről, amit az a férfi csap akit magam előtt is titkon szeretek és aki sosem fog viszontszeretni.

Félek egyedül,
félek veled
és a tömegben,
egyedül.

mindennek a végén.
veled vagyok ott,
te meg itt sem akarsz.

Csillog a szeme
Az enyém épphogy nyitva, miközben
felhúzom az ócska farmerem.