2015. március 2., hétfő

' és félek a hazug világtól
meg a lassú haláltól,
a hibáktól amiket mindenki lát bennem csak én nem..
Szerettem őt és valahányszor találkoztam vele, akár évtizedek távlatában is de mindig megtalált az a sürgető, hirtelen rám telepedő érzés, hogy kell nekem..

egylevegővétel

(Kis előtörténet! Irodalom órán csináltunk egy afféle 'lélekgyakorlatot', hogy folyamatosan gondolkodás nélkül egybe folyva kellett leírnunk az érzéseinket. Na, én ezeket kusza gondolatokat próbáltam meg magam számára is érthetőre átírni ezért sincs benne sehol megszakítás. 
Az eredeti:
üres vagyok és nem tudok mit írni mert félek hogy mi lesz ha lesz egy kis élet az életemben amit nem tudok irányítani és vége lesz a nyugodt korszaknak mert nem irányítok és elvesztem a nyugodt perceket amik csak úgy jönnek és betakarnak ápolnak meg szeretnek és nem hiszem hogy tudnék újra írni amíg együtt vagyok vele akivel nem lehetnék mert félek és egyedül vagyok.)
Üres vagyok, és nem merek semmit sem tenni, mert félek, hogy mi lesz, ha lesz egy kis élet az életemben amit nem tudok irányítani és vége lesz a nyugodt perceknek amik csak jönnek és betakarnak ha kell, meg szeretnek amit én viszont nem hiszem, hogy tudnék újra, amíg vele vagyok - azzal akivel nem lehetnék - mert félek és csak magam vagyok, egyedül.

Az illatával vegyített pokróc alól bámulom, ahogy egyre csak beszél, áhítattal és reményekkel telve az előtte álló életről. Még hallom a hangját, de már nem figyelek rá csak valami ismerős derengés ötlik fel a fejemben, mintha már láttam volna ezt a szempárt ilyen vad közelségből. Kisvártatva bebújik mögém az ágyba. Egészen óvatosan átkarol, én pedig beleremegek a hűvös érintésbe. Nem a bőre a bőrömön vagy a félelem amit nyilvánvalóan éreztem, hanem a felismerés, hogy van valaki aki csupán egyetlen érintéssel képes megolvasztani a szívemet. Így fekszünk és arcát a hajamba fúrva hallgatom a szúrós lélegzetvételét centikre a fülem mellől. Ha van az életünkben egyetlen pillanat, egy szemvillanásnyi másodperc ami azután beleivódik létezésünk minden egyes mondatába és lélegzetvételébe és ami által örökre elveszítjük az irányítást magunk fölött hát számomra ez volt az..

nap nap után.

Vasárnap.
S hangod untalan cseng a fülemben
mióta kimondtad, hogy kellenék.
Csend van.
És én érzem lélegzeted hevét,
mialatt hideg ajkad a vállamhoz ér.
Csókok zaja,
s érintések nyoma testemen.
S csak veled érzem Kedvesem, veled, hogy élek!
de már nem soká, hisz elmúlik a holnap is,
mint a tegnap és ma és a holnapután.