2015. február 26., csütörtök

Kettősségek..
Egyszerre tölt el melegséggel
és szorongatja a szívem, mint egy kitörni kívánó pánikroham.
Egyszerre tart a karjaiban és taszít el.
Egyszerre szeret és egyszerre hagy el.
Egyszerre borulok iránta lángba és egyszerre átkozom el.
Lassan pedig rádöbbenek, hogy minden próbálkozásom,
minden tiltakozó gondolatom és logikus magyarázatom ellenére szeretem.
Szeretem a mosolyát, a szeme ravasz csillogását,
meg az apró ráncokat a szeme alatt amikor nevetni kezd.
Azt a barna anyajegyet az arcán, meg a tekintetet amikor néha
kérdőn vagy kíváncsian rám néz.
Szeretem az ajka ízét a számban érezni és ha hozzábújhatok csendben.
Vagy csak hallgatni rosszallón ahogy a káromra viccelődik
majd lágyan végig simít az arcomon lévő szeplőtengeren.
Mindezek ellenére temérdek érvet sorolhatnék fel ellene.
A hülye hangja, hogy mindig mindenben ő akar lenni az első.
A folytonos szereplésvágya vagy a szimpla vágya más lányok iránt.
De be kell hogy valljam, ezek ellenére és ezekkel együtt is
vagy legfőképpen ezek miatt vagyok belé olyan menthetetlenül szerelmes.

Elvesztegetni egy pillanatot...




Egyetlen pillanat:
Egy pillantás.
Sóvárgó barna szemek.
Egy elharapott szó: szeretlek.
Fenyő, meg cigaretta illat.
Néhány kósza hajszál a homlokán.
A lábaim remegnek.
A lélegzetem heves lett.
- Azt mondta szeretlek? -
S a pillanat elmúlt.

Lélegzetvisszafojtva várok, ő pedig megcsókol durván, vágyakozva, foglyul ejtve a testével. Az ajka az enyémen, s ahogy a levegő kiszorul a tüdőmből az agyam kikapcsol, a szemem lehunyva, a szívem pedig nyitva. Közelebb húz és elönt az érzés, hogy egyek vagyunk, csak az enyém. De kinyílik a szeme és már látom, hogy tévedtem. Egy ismeretlen közönyével rámosolygok, pont ahogy ő mindig rám. Már megszoktam és tudom,hogy jobb így érzelmek nélkül, mint sírva, könyörögve, hogy maradjon még egy csókra meg még egyre, esdekelve, hogy szeressen még egy percre. Ő nyugodt, az imént történtek ellenére is. Nagyot sóhajtok s rögtön meg is bánom de ő észre sem veszi. Ő nincs úgy a hatásom alatt, mint ahogy én az övé alatt. Elindul a konyhába, hogy kávét főzzön.
- Kérsz te is? - kérdezi szenvtelen hangon miközben rágyújt egy cigire. Fejem rázom, ő tovább megy. Ott maradok egyedül, illetve mégsem. Ezer gondolattal a fejemben már nem kell tettetnem, hogy nem fontos, hogy nekem is oly keveset jelent ez a kapcsolat, mint neki. Elterülök az ágyon a szemem nyitva és a plafont bámulom. Csend van, csak a lélegzetem hallani, meg valami zajt kintről, amit az a férfi csap akit magam előtt is titkon szeretek és aki sosem fog viszontszeretni.
Félek egyedül,
félek veled
és a tömegben,
egyedül.
mindennek a végén.
veled vagyok ott,
te meg itt sem akarsz.
Csillog a szeme
Az enyém épphogy nyitva, miközben
felhúzom az ócska farmerem.