omg. :)

- Meséltem, hogy mikor tudtam, hogy elveszlek?

- Mikor először láttál a kifutón?
- Nem. Akkor, amikor abban a harmadik utcai étteremben voltunk.
- Hm... már emlékszem!
-Fehér vászonruhát viseltél. És rendeltél egy hatalmas adag oldalast, és olyan étvággyal ettél; könyékig szaftos voltál, húscafatok a fogad közt, a hajad csupa zsír. Mikor végeztél, mondtam, hogy milyen egy malacka vagy. Erre előkaptad a tükröd, megnézted magad és kitört belőled egy hatalmas, boldog, önfeledt, zabolátlan kacagás. Betöltötte a
helyiséget. Én meg arra gondoltam, hogy ez az a hang, amit hallani akarok életem végéig. Ezért kértem meg a kezed; semmi köze nem volt a szépségedhez.
- Tudod én mikor döntöttem el, hogy örökre veled akarok lenni?
- Nem. Mikor?

- Úgy körülbelül fél perce.

- Mi a megbocsáthatatlan hiba?
- Nem venni észre, ami kézenfekvő.

Ne légy türelmetlen. Ha már elviselhetetlenül összegubancolódnak a szálak a kezeink között, és megpróbáljuk valahogy kibogozni a csomót, az semmiképp sem segít, ha reménytelennek érezve, türelmetlenül kapkodva ráncigáljuk őket. Rá kell szánni az időt, lassan, egyenként kell kibontani azokat a szálakat.

édes.

- Mennyire kedvelsz?
- Mint egy tavaszi macit?
- Tavaszi macit? (...) Az meg mi, a tavaszi maci?
- Hát sétálsz a mezőn át, egyedül, és egyszer csak eléd jön egy bársonyos szőrű, csillogó gombszemű, cuki kis medvebocs. És azt mondja neked: "Kis hercegnő, nincs kedved ma hemperegni velem egy kicsit?" Akkor összeölelkeztek, és egész nap csak hemperegtek a lóherével borított domboldalban, és rettenetesen jól szórakoztok. Csodás, nem?
- Isteni!
- Hát ennyire kedvellek.

A nők nagyon furcsák. Váratlanul kegyetlenek,
néha meg váratlanul gyöngédek.

A nők megérzik, ha egy férfi a szemükbe néz és másvalakit lát.

Sosem fogom tudni, hogy valóban engem kívánnak-e, vagy csak beérik velem.

A szépség csak gondot okoz.

Meg kell tanulnunk kiiktatni a kellemetlen gondolatokat, és sohasem foglalkozni velük. Máskülönben életünk végéig azt kiáltoznánk, hogy "Miért?", telesírnánk a zsebkendőnket, és semmire sem jutnánk.

Talán, talán. Van-e erősebb kábítószer ennél a szónál?

Everyone has a weakness, but I have got two: everything you say & everything you do
~ Mindenkinek van gyenge pontja, nekem kettő is akad: minden amit teszel és minden amit mondasz.

A szerelem az amnézia olyan fajtája, amikor elfelejtjük, hogy van még úgy egymillió másik srác a Földön.. :)

˝ de talán mégsem olyan mulatságos mindez, nem? vagyis én továbbra is csak
olyan fiúkért lelkesedem majd, akiket soha nem kaphatok meg? egy apró
öreg hölgy leszek tolókocsiban, s arról fogok álmodozni, hogy egy napon
megjelenik az én gyönyörű hercegem, hogy meghódítson. ˝

-Azt mondtad soha ne hagyjalak el, de Te elhagytál engem.
- Valakit elhagyni nem ilyen. Elmondhatom neked, hogy milyen az amikor valakit elhagynak? Olyan, mint amikor soha nem csinálsz semmi különöset, csak sétálgatsz körülötte, darabokra téped a szívét, majd egyszerűen elhagyod őt.

" És még nagyobb ostobaság elhagyni valakit, aki iránt ilyen erős érzelmeid vannak. Elhagyni, ráadásul anélkül, hogy harcolnál érte. Ezt én is elkövettem egyszer. És nagyon megbántam, mert soha többé nem találkoztam senkivel, akihez olyan erős érzelmek kötöttek volna. "

' A jó dolgok nem attól lesznek édesebbek, ha gazdag vagy.

Nem tehetsz ellene... Elragad,
magával ránt, vonzáskörébe kerülsz, és elnyel, mint valami fekete lyuk,
vagy futóhomok... Minél erősebben próbálsz szabadulni, annál előbb
leszel véglegesen a rabja. És az egészben a legszörnyűbb: hogy végig ezt
akartad.

Nem kell többé hívnod, nem fogom felvenni a telefont!

nem próbált meg közeledni hozzám, vagy szóba elegyedni velem, és én sem engedtem volna meg, ha eszébe jut is. De a szívem sóvárgott utána. Önző módon örültem, hogy nem nősült meg, mert ha így tesz, nem gondolhattam és álmodozhattam volna róla, hiszen az helytelen lett volna. Lehet, hogy így is ostobaság volt, de úgy éreztem, szükségem van valamire, ha csak buta ábrándokra is, hogy kitöltsék az életemet."

" Vajon hogy kell feladni egy érzést? Egyszerűen csak döntsem el, hogy feladom, és eszerint viselkedjek és közben mondjak ellent a szívemnek és sodródjak tőle egyre és egyre távolabb? Akkor talán egy nap elfelejtem igéző barna szemének melegségét, kellemes hangját, édes mosolyát? Vajon eljön az idő, mikor mind eltűnik belőlem és a szívemből a fájdalom? Minden nyom nélkül, mintha soha nem is lett volna semmi. "