Szerelmes voltam, mint még soha.Mélyen, őszintén, mindent odaadón és mindent úgy elfogadón, ahogy kaptam. Lecsupaszítottam a lelkem, a szívem kitártam, megmutatva legelrejtettebb zugát, s legféltettebb titkát, úgy álltam eléd.. -ez vagyok én- mondtam. És Te elfogadtad.
A lelkem hatalmas szárnyakon, könnyedén repült felfelé.., fel, fel egyre magasabbra, a felhőkön, a valóságon és az álmokon is túl egy csak nekem létező világba, de azok a szárnyak csak azért vittek feljebb és feljebb, hogy aztán minél magasabbról és minél nagyobbat zuhanjak alá és süllyedjek egyre mélyebbre és mélyebbre, megkötözött kezekkel és lábakkal. Ott vergődtem az elhagyatottság sötét, hideg, mély tengerében leláncolt lélekkel és szívvel, megbénult aggyal. Képtelen voltam a felszínre jönni, csak feküdtem ott a mélyben magatehetetlenül.., egyedül, magányosan, fuldokolva..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése