"Az idő múlik: még ha lehetetlennek tűnik is. Még akkor is, ha a
másodpercmutató minden egyes kattanása olyan fájdalmas, mint a vér
lüktetése a felsebzett bőr alatt. Nem egyenletesen múlik, hanem furcsa
megiramodások és hosszan tartó, üres ácsorgások követik egymást, de
mégiscsak múlik."

"Ha veled aludhatnék,ígérem neked adnám a nagyobbik fél takarómat."

A drog nem a világot változtatja meg hanem ahogy látod és hallod azt.

A pulóver az a ruhadarab, amelyet a gyereknek haladéktalanul fel kell venni, ha fázik a mama.

’ne mondd, hogy szeretsz, én érezni akarom..’

’csak ölelj át, és úgy marad varázslatos a világ.. amíg imádsz, amíg imádlak..’

Azt gondolod, hogy jól ismersz,
Elnyomsz, ez felvidít Téged.

"A világ már csak ilyen különös hely. És kemény. És néha balszerencsés."

Ki mondja, hogy a szerelem könnyű dolog? Én biztosan nem.

Az embernek eljön az a pont az életében, amikor rájön, mindent, amit addig hitt, csak belenevelték. Ritka az, aki tudja, ki ő valójában.

Sosem megfelelő a hely és az időpont az igaz szerelemre. Véletlenül történik, egy szívdobbanás alatt, egyetlen felvillanással.

Sokszor van, hogy azt az egyet, amit a legjobban akarunk,
nem kaphatjuk meg. Összetöri a szívünket, kikészít. A vágy tönkreteheti
az életünket. De bármilyen nehéz is akarni valamit, azok szenvednek a
leginkább, akik nem tudják, mit akarnak.

!

érdekes mikor annyira szeretsz valakit, hogy mindent megteszel érte. elhagyod a büszkeséged, mert futsz utána. az önbizalmad, mert úgy érzed sose tetszel neki. az önbecsülésed, mert hagyod magad porig alázni. és mikor kinyílik a szemed, észreveszed, hogy ez így nem jó. nehéz helyzet! mert akármit csinál, vagy nem csinál, teljesen mindegy, szereted..

Te vagy, te voltál, te leszel,Aki a lábamról mindig leveszel. *-*

Ölelj át csendben szépen kérlek, ölelj át ordítva, vagy ahogy érzed....

- Mit csinálnál, ha meghalnék?
- Ha meghalnál, én is meg akarnék halni.
- Hogy velem lehess?
- Igen. Hogy veled lehessek.

Istenem, milyen hamar itt lesz az idő, amikor többé nem látom, nem hallom a határozott, megnyugtató lépteit a házban, nem találom az asztalon a virágait! És mit értem el eddig? Álmodoztam, ringatóztam az élvezetben, ahelyett, hogy megnyertem volna, hogy harcoltam volna érte, hogy örökre magamhoz vonzottam volna! Minden eszembe jutott, amit valaha az igaz szerelemről mondott, száz finom, figyelmeztető szó, száz csendes csábítás, ígéret talán. S én kezdtem velük valamit? Semmit! Semmit!

Súlyosnak éreztem a karom és a lábam, csalódás ült rám, valami névtelen, lebegő zavar fogott el. Nem akartam betolakodni a világába. Csak egy ideig át akartam ölelni, a mellkasomra húzni a fejét. Csak át akartam ölelni, míg teste kemény munkával átadja magát a múltnak.

Ha szöget vernek a tenyeredbe vagy a lábadba, akármit csinálsz, fáj. Ha kínoznak, elszenveded a fájdalmat. A halál gondolata viszont nem kell, hogy fájjon. Nem tudod, mi a halál. Rajtad áll, hogy ez a gondolat fáj-e vagy nem.

Egy napszak alatt tudok változni. Felébredek, vagyok ez a személy. Aztán, amikor aludni megyek, már biztosan tudom, hogy másvalaki vagyok. Legtöbbször nem tudom, ki vagyok. Mintha ott lenne a tegnap, a ma és a holnap, mind egy szobában.