2010. április 4., vasárnap
„… nekem úgy rémlik, amint a színpadra léptél, szerettelek. De lehet, hogy csak másnap. Sírtál. Nekem elviselhetetlen volt a gondolat, hogy okod lehet sírásra. Azt mondtam magamban, ha rajtam múlik, soha többé…”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Újabb bejegyzés
Régebbi bejegyzés
Főoldal
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése